Ági blogol.. egy oldal, ami csak rólam szól.

 

 







 

 

 







 

Ági- Blog

Aqua Park

2010.08.16. 00:07, Ági

Mindig öt naponta írok? Nem tudom, hogyan csinálom ezt, de nem direkt. :D Végülis mindegy, de azért ez vicces. Tegnap 900 Ft. volt a belépő az Aquába, elmentünk Rékával. :)

Nagyon jó volt. Csomót csúszdáztunk, úsztunk, stb.. Az ugrálósról én nem mertem leugrani, eddig soha nem ugrottam még le, de nem is tervezem. Annyira azért nem tudok úszni, hogy ne féljek a 4 m-es víztől.    Szóval azt inkább kihagytam. De a többi mind jó volt. A csúszdák régen félelmetesebbnek tűntek. Például a piros. Bár, tavaly már nem, de két éve még igen. Ugyan ez a Twisterrel is. Meg épp azt beszéltük, hogy a hullámfürdőben sem érezzük már akkorának a hullámokat, mint régen. Azért persze tök jó, örülök, hogy elmentünk, megérte. :) 
Rendesen le is barnultam, sőt, az arcom le is égett. Ilyen is ritkán fordul elő. :D Mondjuk most már szerencsére nem olyan piros, reggel még tök ronda foltos volt.
Liza tegnap hazaért a táborból, elmesélte mi volt, jól szórakoztak azért. :)
Réka meg holnap megy a mamájához.
Meg holnap jön be Juci, már nem találkoztunk egy ideje, azelőtt sajnos nem jött össze. Meg szóltam Lizának is.
Ja, amúgy ma voltunk cipőt, meg tesire gatyát nézni. A C&A-ba meg is vettük a gatyát. Cicanaci, de olyan jó, hogy sajnálom tesire elhasználni. :D Fúj, meg kell venni rövidet is, mert jó időben abba kell tesizni. Újabb ok, hogy utáljam a tesit. A Deichmanba meg néztünk cipőt, mert nincs mit felvennem a suliba. Most valahogy megtetszettek a tornacipők, szerintem inkább azt kérek. Láttam is egyet, fekete, fekete flitterekkel, magasított szárú. Tetszett, csak félek, hogy mi van, ha leesnek a flitterek. Még azért körülnézek a városba, de a végén lehet azt kérem. Kár, hogy a plázába bezárt a Leonardo, ott mindig voltak jó cipők, ráadásul csomószor egyet fizet, kettőt kap volt, tök olcsón. :D Amúgy elszakadt az egyik papucsom, amit még ott vettem. Épp jöttünk haza, pont aznap, mikor vihar volt. Esett, meg villámlott, vicces volt. :D Mondjuk a nagy viharban szerencsére nem voltunk kint.
Szerencsére holnap már megy haza Ancsy. :) Ma feljött kicsit msn-re, ott beszéltünk. Szeptembertől főiskolába megy. Azta.. Meg 19 éves lesz, milyen furi már. :D Meg azt bírom, ő a főiskolát kezdi, én meg a középiskolát. Vicces.
Azt hiszem ennyi, még kiteszem a frisst az oldalra, aztán elmegyek aludni. Ha csak folytatom a gépezést, még nem tudom mi lesz.
Ja, sikerült fekete szoknyát is vennem. :)

Ági :))

Még nincs hozzászólás.
 



 


 Cikket írni
Angolzoni
Gyakorolni németre
Gyakorolni törire
 


Happy or Unhappy


Webmiss: Ági
Téma: Személyes oldal
Kategória: Blog
Utolsó frissítés: 07. 19.

Másik oldalam: Primadonna

 

Látogatók
Indulás: 2006-12-28
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!